A papucs narancssárga, és harmincnégyes. Most a cipős polcon lakik az Élni jó ház melletti házban, néha bújik csak bele egy-egy apróbb láb, de inkább csak egyedül álldogál. Türelmesen várakozik, és talán irigykedik is a többi lábbelire, a kék, fekete és lila ikeás papucsokra, nagyobb nővéreire, vagy a számára hatalmas, negyvennégyes kék és fekete strandpapucsokra, akik sokkal többször találnak gazdára, a ház vendégei viselik őket, amikor szaunázni szeretnének, de otthon felejtették a papucsukat. 
Valamikor egy kislány használta őt nap mint nap. Télen benn a szobában, nyáron kinn a kertben. Szinte le sem lehetett venni a lábáról. Olykor az anyukája rászólt, hogy jaj, biztos, hogy ebben a papucsban akarsz jönni? De a kislány hűséges volt hozzá, és megvédte, igen, mondta konokul, és kis lába megfeszült, de a világért sem bújt volna ki belőle. 
Kinn a kertben Lizát kergették, a befogadott dalmata kölyköt, vagy Fricit, a macskát próbálták elkapni ő és a kislány. Sokszor hintáztak, vagy csúszdáztak, vagy bicikliztek együtt, bár az tényleg veszélyesnek tűnt, máskor bújócskáztak együtt, ő és a kis gazdája és még sok más gyerek. Aztán a játszótéren üldögéltek, néha órákon át, csak lóbálta őt a kislány amíg barátnőjével beszélgetett, máskor meg magára hagyta, mert a fűvőn mezítláb futkározott, de aztán újra megkereste, mert szúrta a lábát a kavics. 
A fürdőszobába is elkísérte a kislányt, aki ott kibújt belőle, és aznap már nem viselte többet.
Egyik nap észrevette, hogy a kis láb nagyobb lett. Azért néha még felvették, mert puhasága kárpótolta a kislányt a rövidségéért. 
Merthogy a papucs igyekezett. Egy tágasabb lett, hogy beleférjen a kislány lábfeje, de nőni, sajnos, nem tudott.
Aztán a kislány nagyobb lett, egyre ritkábban vette fel őt, míg egyszer csak feljebb került a polcra azok közé a lábbelik közé, amiket ritkán használnak. Azért egy-egy vendégkislány még ma is belebújik, de ez csak arra jó, hogy emlékezzen arra barna mandulaszemű, loknis hajú cserfes kislányra, akivel éveken át elválaszthatatlanok voltak, s aki oly nagyon szerette őt. Ilyenkor egész kis papucsteste megfeszül, szemét lehunyja és pipacsokat és kék búzavirágot lát, levágott virágszárakat, amik egyszer át is szúrták, s persze más harci sebek rajta vannak, egy fára mászás nyomai, de ki emlékszik már a fájdalomra, csak a boldogság maradt meg. A szeretés boldogsága.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.