Roráte mise, hajnalban kelek, beindítom az autót, leolvad róla az éjszaka pírja. Ki az állomásra, fel a vonatra, ahol édesen alvó utasok apró horkantásainak zörejében letelepszem egy ablak melletti ülésre. Sötét van, Biatorbágy távoli fényei, mint apró szentjánosbogarak, majd jön Törökbálint, Budaörs, Kelenföld. Átszállok a 4-es metróra, ki a Kálvin téren, ahol a reformáció ötszázéves jubileumának alkalmából a talpam alatt mindenféle bölcs írás próbálja magára felhívni a figyelmem. 
A templom a jezsuitáknál gyertyák fényében úszik, alig találni ülőhelyet. A sötétet nemsokára fény váltja fel, a Miatyánknál megfogjuk egymás kezét, miközben a teret taize énekek és egy gitár festik éterire. Mise után agapé. 
Most nem maradok, a közeli boltba megyek, elfogyott a citrom otthon. Az avokádón gondolkozom, nem veszek. Újra a négyes metró, most a Rákóczi téren szállok fel. Van ülőhely. 
Mellettem egy fiú zenét hallgat, szemben a lányok a telefonjukat nyomkodják. A szélén az egyik leszáll, s egy másik száll fel. Csúnyácska, de mosolyog. Rám néz, végigpásztázza a mellettem ülőket is, majd tekintete a kijelzőre téved. A kijelzőre is mosolyog. Az ajtóra, az ülésekre, a reklámtáblára, és újra az emberekre. Mosolyában a gyermekek rácsodálkozása a világra. Úgy mosolyog, mint aki először lát embereket, metrót, télikabátot, telefont, meleget, fényeket, peront. Úgy mosolyog, mint a vakok, amikor szemük először nyílik meg, s észreveszik a teremtett világot a szántóföldekkel, a hófödte álmos fákkal, s a kerekeken gördülő dobozokkal, benne meleg érintésekkel, s az apróbb skatulyákkal, amikből hangok jönnek ki valójában érthetetlen módon, s a levegőben nagyobb fémcsodák repdesnek, s ők csak nézik, hát ez meg hogyan lehetséges, s aztán a kabátokra téved a tekintetük, a cipzárakra, nagy találmány, s a táskákban lapuló banánokra, a friss gyümölcsökre távoli országokból. Úgy mosolyog, hogy hirtelen hála önt el. Hogy mi mindenem van. Kezem, lábam, gyerekeim, egészségem, ruhám, csizmám bőrből, ennivalóm finom, autóm kopott, de megy, kertem még nincs felásva, de sok paradicsomot adott, apró sárgát, édeset, és az itt az Élni jó ház is, a tegnap elkészült jurtaajtóval, immár fűthetően.
Kelenföldön átszállok, épp most kél a nap, lám, ez is itt van, minden reggel hűségesen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.